A beagle a kopók egyik legősibb

fajtája, melynek jelenlegi megjelenését Angliában alakították ki. Elnevezése valószínűleg méretéből adódik, a kelta, óangol beag, begle szóból ered, melyre a legkisebb kopófajtaként rá is szolgál. Már a 3. századi krónikák is említenek olyan kutyát, melyet apróvadas vadászatra használtak. A fajta neve a 15. században bukkan fel először írott szövegben, később többek között Thomas Bewick ír 1790-ben a legkisebb kopóról, mely fáradhatatlan a vadászatban és ugatása lágy, dallamos. Közvetlen őse nagy valószínűséggel a 17. században kitenyésztett harrier /nyulászó/ kopók között keresendő. Ezen kopók számtalan különböző fajtájának összeolvadásából létrejött néhány fajta egyike lehetett a beagle közvetlen őse. Hazájában jellemzően nyúlvadászatra használták, párban vagy kisebb falkában. Az idők folyamán azonban fokozatosan megváltozott a vadászat célja, átalakult a beagle falkás vadászat a beagling. Míg korábban az élelemszerzés, napjainkra az elsődleges cél a sport lett, a zsákmány elejtése helyett a mozgás öröme. A beagling Anglián kívül az Egyesült Államokban is igen elterjedt, ahol a kedvező körülmények miatt /hatalmas, szabad területek/ a mai napig sokan űzik. A vadászat eredeti céljának megváltozásával átalakult maga a beagling is. Ott ahol lehetőség van e neves sport űzésére /Magyarországon tilos a kopózás minden formája/, ott a beagle tulajdonosok egyesületbe tömörülve területet bérelnek, ahol nyulakat tenyésztenek. A versenyeken a beagleket párokba sorsolják, és úgy engedik a nyúl nyomába, viszont nem cél, hogy a nyulat el is kapják. A bírók a kutyák munkájának pontosságát, stílusát értékelik, figyelembe véve, hogy a nyomról bármikor visszahívhatónak kell lenniük, és a kettő közül a jobb jut tovább.

A beagle megjelenése:

A beagle népszerűségét részben sokszínűségének köszönheti, hiszen nincs két, akár csak látszólag is, egyforma belőle. Változatosságának forrása a fehér szín egyedenkénti igen eltérő aránya. A színskála egyik végén a szinte teljesen fehér, egy-két halvány cserszínű folttal ékesített példányok, a másik végén pedig azon egyedek találhatók, melyeknek csak a farkuk vége és mancsuk fehér. A beagle standardja csak a farokvég kötelező fehérségét írja elő, melynek oka, hogy éneklő ugatásán kívül csak az izgatottan remegő farokvég árulja el a nyomon lévő beagle helyét a magas fűben, aljnövényzetben.

Alapvetően bicolor és tricolor beaglet különböztetünk meg. A tricolor vagy háromszínű beaglet, fekete háttakaró, cserszínű fej és végtagok jellemzik, fehér foltokkal a fejen, a hastájon és a farokvégen. Fontos megjegyezni, hogy nincs semmiféle előírás a három szín elkülönülésére, arányára vagy árnyalatára. Ez nem véletlen, ugyanis a színek aránya életük során folyamatosan változik, a fekete-fehéren született kölykön csak később alakulnak ki a világosabb foltok. A fekete és fehér szín mellett megjelenő harmadik szín a világossárgától a cserszínig, a téglavörösig bármilyen árnyalatot felvehet. Érdekes ugyanakkor, hogy azokat a beagleket is tricolornak nevezzük, melyeken csak egész minimális, épp csak egy foltnyi, fekete szín található.

A bicolor vagy kétszínű begaleken a fehér mellett csak a cserszín van jelen. Sokan nevezik fehér-aranynak is e színtípust, hiszen a cser-, sárgaszín árnyalata emlékeztet a golden retriever színére. A bicolor egyedeknél is igaz, hogy a sárga szín árnyalatára, élénkségére és elhelyezkedésére semmilyen előírás sincs, kivétel, hogy a farokvégnek mindenképpen fehérnek kell lennie. Születésükkor a bicolor beaglek teljesen fehérek, a sárgásbarna foltok csak később alakulnak ki.

A beagle tartása: A beagle intelligens, jó idegzetű eb, melyet végtelen türelem és a gyerekek rigolyái iránti megértés jellemez. Engedelmes, könnyen tanuló, legendásan szelíd fajta. Kiváló tulajdonságai az évszázados tudatos tenyésztő munka eredménye. Korábban a kennelekben nagyszámú kutya élt együtt, így kiemelt szempont volt az agresszivitástól teljesen mentes és a falkarangsor iránt érzéketlen egyedek tovább tenyésztése. Sokoldalú jó tulajdonságainak hála (jó orrú, kiváló tájékozódó képességű, nyugodt, kiegyensúlyozott és kitartó), a legkülönbözőbb tartási igényeket is kielégítheti. Fontos azonban megjegyezni, hogy későn érő fajta, ezért ne bánjunk vele soha igazságtalanul, ne bántsuk fölöslegesen. Gyorsan és könnyen tanul, feltéve, hogy pozitív megerősítést kap. Ez alatt azt kell érteni, hogy a túlzott fegyelmezés, a következetlenség a beagleből konokságot, makacsságot vált ki. Sok gazda, pláne az „újkutyás” gazdák panaszkodnak arra, hogy kutyájuk nevelhetetlen, a fejükre nőtt. A probléma minden esetben a gazdában, illetve környezetében keresendő. A következetlenség (a gazda leszidja, a gyerekei megszeretgetik), a kutya folyamatos büntetése (a legkisebb „vétségért” is verést kap) felébreszti a beagle konok énjét, melynek nagy hasznát veszi a vad követésénél, de kellemetlen lehet családi környezetben. Bár ezt a gazdák nem szívesen látják be, de ilyenkor nem a kutya a hibás. A nevelése során viszont a pozitív megerősítések segítségével szinte bármire megtanítható, egy dolgot kivéve: a beagle soha nem lesz házőrző. Jelzi az idegent, majd alaptermészetéből fakadó kedvességétől hajtva farkcsóválva szaglássza és ugrálja körbe. Méretének, jellemének, illetve a betegségekkel szembeni nagyfokú ellenálló képességének köszönhetően akár lakótelepi lakásban is könnyen tartható. Rövid, erős szőre könnyen tisztán tartható, fejének bájos külsőt kölcsönző füle pont akkora, hogy még ne húzza a földön, és ne lógjon bele az ételébe. Termetének köszönhetően akár a gyerekek is sétáltathatják és élelmezése is megoldható anélkül, hogy a családi költségvetés belerokkanna. Egy dolgot azonban tudomásul kell venni: a beagle nem öleb, hanem igazi sportkutya, igazi kopó. Nem kell félteni, hogy a gyerekek túlzott szeretetükben agyon nyomják, ugyanakkor igényli a mozgást a „vadászatot”. Nagyon sok gazda elköveti azt a hibát, hogy engedve könyörgő tekintetének és feneketlen bendőjének, megetetni ahányszor csak „hozza a tányérját”, miközben a megfelelő mozgásról már nem tud gondoskodni. Ezek az egyébként igen elegáns kutyák, az évek során fokozatosan elhíznak és sétáltatásukkor igen lehangoló látvány nyújtanak. A Beagle standard (kennel Club 1986, FCI NO. 161 1987) Az 1987-es angol beagle standard, melynek megvalósítására minden beagle tenyésztőnek kötelessége törekedni. Általános megjelenés: Erős, zömök felépítésű kopó, a minőség benyomását kelti durvaság nélkül. Jellemzők: Vidám természetű kopó, alapvető feladata a nyomkövető vadászat, elsődlegesen nyúlra. Bátor, nagy aktivitással, eltökéltséggel, életerővel párosulva. Éber, intelligens és kiegyensúlyozott. Temperamentum: Barátságos és éber, nem agresszív, de nem is félénk. Fej és koponya: Megfelelően hosszú, erőteljes, de nem durva. A szukák feje finomabb. Redőktől, ráncoktól mentes. A koponya kissé domború, mérsékelten széles, enyhén csúcsosodó. A stopvonal kifejezett, a nyakszirt és az orrhegy közötti távolságot lehetőleg pontosan felezze. Az arcorri rész nem elhegyesedő, az ajkak mérsékelten leffentyűsek. Az orrtükör széles, kívánatos a fekete szín, de világosabb színű kutyáknál gyengébb pigmentáció megengedhető. Az orrlyukak tágak. Szemek: Sötétbarnák vagy mogyorószínűek. Meglehetősen nagyok, nem mélyen ülők vagy dülledtek. Megfelelő távolság van közöttük, szelíd, esdeklő kifejezéssel. Fülek: Hosszúak lekerekített heggyel, előrehúzva csaknem elérik az orr csúcsát. Alacsonyan tűzöttek, finom textúrájúak, a pofákhoz szorosan simulva kecsesen lógnak. Száj: Az állkapocs erős legyen, tökéletes, szabályos és teljes ollós harapással, azaz a felső fogak szorosan átfedik az alsó fogakat, és az állkapocsra merőlegesen helyezkednek el. Nyak: Elég hosszú ahhoz, hogy a kutya képes legyen könnyen lehajolni a nyomkövetéshez. Enyhén ívelt és kissé lebernyeges. Elülső végtag: A lapockák jó szögellésűek, nem terheltek. Az elülső lábak egyenesek, jól alátámasztják a testet, a mancsok felé nem keskenyednek el. A csontok szilárdak és keresztmetszetben kör alakúak. A lábtő rövid. A könyökök zártak, nem fordulnak sem befelé, sem kifelé. A könyök magassága kb. a marmagasság fele legyen. Test: A hát feszes és egyenes. A mellkas a könyök alá ér. A bordák jól íveltek és megfelelően hátrafelé nyúlnak. A kötés rövid, de jól kiegyensúlyozott. Az ágyék erőteljes és hajlékony, a has nem erősen felhúzódó (nem agárhas). Hátulsó végtag: A combok izmosak, a térdek jó szögelésűek. A csánkok szilárdak mélyen helyezkednek el és párhuzamosak egymással. Mancsok: Zártak és szilárdak. A mancsok boltozatosak, a talppárnák erőteljesek. Nem nyúllábú, a körmök rövidek. Farok: Erős, mérsékelten hosszú. Magasan tűzött, élénken hordott, de nem görbül a hát fölé, sem tőből nem hajlik előrefelé. Jól szőrözött, különösen az alsó oldalán. Járás/mozgás: A hát mozgás közben egyenes, feszes, oldalirányú kilengést nem mutat. A lépés szabad, elöl térölelő, magas akció nélkül, a hátsó lábak képviselik a hajtóerőt. A végtagok mozgása nem lehet hátul talajon szűk, elöl lapátoló vagy keresztező. Szőrzet: Rövid, sűrű és az időjárásnak ellenálló. Szín: A barnát kivéve minden kopószín megengedett. A farok vége fehér. Méret: Kívánatos legkisebb marmagasság: 33 cm (13 inch). Kívánatos legnagyobb marmagasság: 40 cm (16 inch). Hibák: Az előző pontoktól való bármilyen eltérés hibának tekinthető, és az eltérés mértékétől függ a hiba súlyossága. Megjegyzés: A kanoknak a herezacskóban két normális heréje legyen.